Hanszei

Ebben a szócikkben a japán nevek magyaros átírásban és keleti névsorrendben szerepelnek.

A hanszei (反省) az egyik lehetséges eszköze a lean vállalatnak arra, hogy szembenézzen eredményeivel illetve eredménytelenségével. Maga a szó a japán han (jelentése: változás, megfordítás) és szei (jelentése: aki visszanéz a múltjára, önvizsgálatot tart) szavakból származik.

Alkalmazási lehetőségek

A hanszei, mint tevékenység azt jelenti, hogy az ember (vezető és munkatárs egyaránt) áttekinti tevékenységeit és azok eredményeit azzal a céllal, hogy tanuljon belőlük. A lean vállalatok (elsősorban a Toyota) akkor is alkalmazza ezt a módszert, ha a dolgok a tervek szerint alakulnak, és akkor is ha nem.

Ha eredményeink megfelelnek az elvárásoknak, a hanszei két okból lehet fontos:

  • tudnunk kell, hogy pontosan minek köszönhetjük a sikert (pl. szerencsés körülmények vagy tudás),
  • tudnunk kell, milyen tevékenységekkel jutottunk el a sikerhez és hogyan lehet ezt legközelebb jobban csinálni.

Ha nem érjük el a kívánt eredményeket, akkor a hanszei abban segít, hogy a kudarc okait megértsük. Mindkét esetben egyértelmű, hogy a hanszei a folyamatos fejlődés érdekeit szolgálja, semmiképpen sem a felelősök keresését!

Nehézségek az eszköz alkalmazásakor

Japánon kívül a hanszei könnyen az állandó elégedetlenség, a folytonos kritika megtestesítője lehet. Ezért megfelelő kommunikációja és a dicséret valamint a hanszei megfelelő aránya fontos az eszköz sikeres alkalmazása érdekében.

Források

  • Gemba Panta Rei
Sablon:Japán társadalmi kifejezések
  • m
  • v
  • sz
Japán társadalmi fogalmak és értékek
Szociokulturális értékek
  • Busidó
  • Honne és tatemae
  • Va
  • Miai
  • Jamato-damasii
  • Isin-densin
  • Iszagijosza
  • Hanszei
  • Amae
  • Kotodama
  • Icsi-go icsi-e
  • Japán politikai értékek
  • Mottainai
  • Ikigai
  • Nemavasi
  • Hara hacsi bun me
Esztétika
  • Sibui
  • Iki
  • Jabo
  • Mono no avare
  • Vabi-szabi
  • Júgen
  • Enszó
  • Mijabi
  • Kavaii
  • Javaragi
  • Ma
  • Dzso-ha-kjú
Kötelezettség
  • Gimu
  • Giri
  • Giri choco
  • Honmei choco
  • Nindzsó
Embertípusok
Sablon:Lean
  • m
  • v
  • sz
Fogalmak1
A 7 veszteség · Akadálytalan áramlás (flow) · Andon · Ciklusidő · Hanszei · Húzórendszer (pull) · Jidoka · Kaizen · Lean szolgáltatás · Lean termelés · Teljes eszközhatékonyság (OEE) · TPM · Ütemidő
Eszközök1
5S · 5W · Cellarendszerű gyártás · Értékáram-elemzés · ECRS · Heijunka · Jokoten · Kanban · PDCA · Pokajoke · Standard munka · SMED
Személyek, történet
A lean története · W. Edwards Deming · Henry Ford · Henry Lawrence Gantt · Frank és Lilian Gilbreth · Lawrence D. Miles · Singó Sigeo · Óno Taiicsi · Frederick Winslow Taylor · Tojoda Kiicsiró · Tojoda Szakicsi · Henry Robinson Towne · TPS
Kapcsolódó témák
1 csak a legfontosabbak