Wertner Mór

Wertner Mór
Született1849. július 26.[1]
Spáca
Elhunyt1921. június 8. (71 évesen)[1]
Párkány
Állampolgársága
Foglalkozása
  • orvos
  • orvostörténész
  • genealógus
  • történész
IskoláiBécsi Egyetem (–1872)
Sablon • Wikidata • Segítség

Wertner Mór (Ispáca, 1849. július 26. – Párkány, 1921. június 8.) magyar történész, genealógus, orvos.

Élete

Wertner Ábrahám és Winkler Debóra fia. Temesvárott érettségizett, majd a Bécsi Egyetemre ment, ahol 1872-ben orvosi oklevelet szerzett és 1874-ig Csicsón működött mint gyakorlóorvos. Ekkortól kezdett történettudománnyal foglalkozni. Ezután Szencre költözött. 1890 és 1893 között Pozsonyban élt mint megyei főorvos, 1894-ben pedig Muzslára került mint járási orvos. 1908-ban költözött Párkányra ahol élete végéig maradt. Nyughelye is itt található. A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaságnak és több külföldi genealógiai társulatnak volt választmányi tagja. Hagyatékának egy részét a Jókai Egyesület gyűjteményében helyezték el, melynek levéltári anyagából 1954-ben a Komáromi városi levéltárhoz kerültek archív iratok.

1884-ig jóformán kizárólag orvostörténeti és közegészségügyi dolgozatokat írt, azután viszont nagyobb részt történelmi, elsősorban genealógiai tanulmányokkal foglalkozott. A Gyógyászatban, Közegészségi Kalauzban, Turulban, Heroldban, Adlerban, Századokban, Erdélyi Múzeumban, Történelmi Tárban, Magyar Nyelvben, Ungarische Revueben, Ungarische Rundschauban és másutt közölte értekezéseit.

Felesége Kuthy Gyula és Richter Jozefa lánya, Kornélia volt, akit 1906. február 24-én Budapesten, az Erzsébetvárosban vett nőül.[2]

Művei (válogatás)

  • Die Pest in Ungarn 1708–1777 (Leipzig, 1880)
  • Orvosrégészeti tanulmányok (Budapest, 1883)
  • Historisch-genealogische Irrthümer (Wien, 1884)
  • Genealogie und Geschichte (Wien, 1884)
  • A középkori délszláv uralkodók genealogiai története, nyomtatott a Csanád-Egyházmegyei Könyvsajtón (Temesvár, 1891)
  • A magyar nemzetségek a XVI. sz. közepéig I-II. (Temesvár, 1891)
  • Az Árpádok családi története (Pleitz Ferencz Pál Könyvnyomdája, Nagy-Becskerek, 1892)
  • Negyedik Béla király története (Temesvár, 1893)
  • A Hunyadiak (Déva, 1900)
  • Hunyadmegye legrégibb tisztikara (Déva, 1900)
  • Névmagyarázatok I. Férfi és helységnevek (Budapest, 1916)
  • Névmagyarázatok II. Régi magyar női nevek (Budapest, 1917)

Jegyzetek

  1. a b http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC16920/17072.htm, Wertner Mór, 2017. október 9.
  2. Házasságkötési bejegyzése a Budapest VII. kerületi polgári házassági akv. 210/1906. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2021. május 1.)

Források

  • H: J.: W. M., Turul 1918, 21.
  • hj.: W. M., Tört. Szemle, 1921
  • Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája – A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk. Borovszky SamuSziklay János. Budapest: Országos Monográfia Társaság. 1896–1914.   → elektronikus elérhetőség Pozsony megye, 409. Esztergom megye, 168.
  • Magyar életrajzi lexikon II. (L–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1969.  
  • Kiss, L.: Mór Wertner (1849-1921) – spoluzakladateľ modernej uhorskej a maďarskej genealógie , Genealogicko-Heraldický Hlas 1/1998
  • Révai nagy lexikona XIX. kötet (Vár–Zsüri; kiegészítés: Aachen–Beöthy). Budapest: Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság. 1926.  
  • Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái XIV. (Telgárti–Zsutai). Budapest: Hornyánszky. 1914.  
  • Tolnai új világlexikona I–XVIII. + I–II. (pótkötetek). Budapest: Tolnai Nyomdai Műintézet és Kiadóvállalat Rt. 1926–1933.  
  • Bokor József (szerk.): A Pallas nagy lexikona XVI. kötet, 1023. o., és XVIII. kötet 211. o.
  • Petrik Géza: Magyar Könyvészet 1886–1900 (I–II.). Budapest: (kiadó nélkül). 1913.   → elektronikus elérhetőség: Arcanum
  • Zsinka Ferenc: W. M., Századok 1922

További információk

  • Kapronczay Károly: Wertner Mór (1849-1921)
  • Erdélyi Múzeum Repertórium
  • Wertner Mór emlékkönyv; összeáll., szerk. Himmler György; Párkány és Vidéke Kulturális Társulás, Párkány, 1999
Nemzetközi katalógusok
  • orvostudomány Orvostudományi portál
  • történelem Történelemportál