Tompa Andrea

Tompa Andrea
Horváth László felvétele
Horváth László felvétele
Született1971. július 4. (52 éves)[1]
Kolozsvár[1]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
  • író
  • kritikus
  • teatrológus
  • színikritikus
  • lapszerkesztő
  • szerkesztő
Tisztségefőszerkesztő (2015–2020, Színház)
kuratóriumi elnök (2020–, Színház Alapítvány)
IskoláiEötvös Loránd Tudományegyetem
Kitüntetései
A Wikimédia Commons tartalmaz Tompa Andrea témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Tompa Andrea (Kolozsvár, 1971. július 4. –) magyar író, színikritikus. 1990 óta Budapesten él. 2009–2015 között a Színházi Kritikusok Céhének vezetője.

2015-től 2020. szeptember 1-ig a Színház folyóirat főszerkesztője, 2020. szeptember 1-től a Színház Alapítvány kuratóriumának elnöke.[2]

Életpályája

Az ELTE Bölcsészkarán orosz szakon végzett; 2004-ben doktori címet szerzett Színház és teatralitás V. Nabokov életművében című disszertációjával. 2000–2008 között az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársa volt, 2005-től a Színház folyóirat szerkesztője, 2015 és 2020 között főszerkesztője. 2008 óta tanít a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karán.

2019. március 4-én tartotta székfoglaló előadását a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémián.[3]

Kötetei

  • Hungarian theatre at the Millennium; szerk. Nánay István, Tompa Andrea; OSZMI, Bp., 2000
  • Színházi jelenlét, színházi jövőkép. Tanulmányok a mai magyar színházi helyzetről; szerk. Tompa Andrea; OSZMI–NKA, Bp., 2005 (NKA kutatások)
  • A teatralitás dicsérete. Orosz színházelméletek a XX. század elején; vál., szerk., bev. Tompa Andrea; OSZMI, Bp., 2006 (Színháztudományi szemle)
  • A hóhér háza. Történetek az aranykorból. Regény; Kalligram, Pozsony, 2010; jav. kiad., 2015
  • Fejtől s lábtól. Kettő orvos Erdélyben. Regény; Kalligram, Pozsony, 2013
  • Omerta. Hallgatások könyve; Jelenkor, Bp., 2017
  • Haza; Jelenkor, Bp., 2020
  • Budapest Nagyregény. Budapest Brand Nonprofit Zrt., Bp., 2023 (társszerző)
  • Sokszor nem halunk meg; Jelenkor, Bp., 2023

Díjai, elismerései

Jegyzetek

  1. a b Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet
  2. Üzen a szerk. – Átalakult a Színház szerkesztősége (szinhaz.net, 2020-09-03. Hozzáférés: 2021-08-25)
  3. [1]
  4. Márai Sándor-díjat kapott Tompa Andrea. litera.hu (2015. január 22.) (Hozzáférés: 2018. május 19.)
  5. Tompa Andrea átvette a Márai-díjat, de a vele járó pénzről lemondott. Magyar Narancs, (2015. január 22.)
  6. R. K. K: Tompa Andrea regényét díjazták a lengyel olvasók. Magyar Nemzet, (2017. október 22.) arch Hozzáférés: 2017. október 26.
  7. Megvan a 2018-as Aegon-díj rövidlistája (magyar nyelven). Litera – az irodalmi portál. (Hozzáférés: 2024. május 28.)
  8. Tompa Andrea nyerte a Libri irodalmi díjat. www.litera.hu (2018. május 15.) (Hozzáférés: 2018. május 19.)
  9. Hír, KULTer hu: Tompa és Nádasdy kap Merítés-díjat (magyar nyelven). KULTer.hu, 2021. szeptember 29. (Hozzáférés: 2021. szeptember 29.)
  10. Zrt, HVG Kiadó: Tompa Andrea és Bodor Ádám is Baumgarten-emlékdíjat kap (magyar nyelven). hvg.hu, 2021. január 18. (Hozzáférés: 2024. május 28.)
  11. Welt, Haus der Kulturen der: Omertà. Buch des Schweigens (angol nyelven). HKW, 2022. június 14. (Hozzáférés: 2024. május 28.)
  12. Tompa Andrea Mészöly-díjas – Meszolymiklos.hu (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2024. május 28.)

Források

  • Tompa Andrea. www.szepiroktarsasaga.hu (Hozzáférés: 2018. május 19.) arch
  • A Törzsasztal vendége: Tompa Andrea. www.erdon.ro (2013. április 28.) (Hozzáférés: 2018. május 19.) arch
  • Tompa Andrea. kritikusceh.wordpress.com (Hozzáférés: 2018. május 19.)

További információk

A hóhér háza

  • Tarján Tamás: Harmincnyolcszor egy mondat a zsarnokságról. www.revizoronline.com (2010. július 22.) (Hozzáférés: 2018. május 19.)
  • Szilágyi Zsófia: Tehát elkezdődött. Jelenkor, LIV. évf. 2. sz. (2011) 214. o.
  • Darvasi Ferenc: Lányregényből családtörténet. www.litera.hu (2011. április 2.) (Hozzáférés: 2018. május 19.)

Fejtől s lábtól

  • Lengyel Imre Zsolt: A részek lázadása. www.muut.hu (2013. június 22.) (Hozzáférés: 2018. május 19.) arch
  • Kész Orsolya: Kettő üzenet Kolozsvárról. Helikon, (2015. november 11.) arch Hozzáférés: 2018. május 19.

Omerta

  • Láng Zsolt – Tamás Dénes: A megnyíló regény. Tompa Andrea Omerta c. regényéről. www.lato.ro (2018)
  • Modor Bálint: A szolgáló, a rózsanemesítő, a hostati, a nővér és a történelem. www.litera.hu (2017. június 8.) (Hozzáférés: 2018. május 19.)

Sokszor nem halunk meg

  • Kiss Imola: Tompa Andrea: A titok természete olyan, hogy egyfolytában felszínre akar törni. 444.hu (2023. május 6.) (Hozzáférés: 2023. június 15.)
  • Melhardt Gergő: Tisztességesen elmesélni – Tompa Andrea Sokszor nem halunk meg című regényéről. litera.hu (2023. június 10.) (Hozzáférés: 2023. június 15.)
  • Pethőné Nagy Csilla: "Amikor a lét végső kérdéseit tesszük fel, akkor nem kell cipő.". szofa.eu (2023. jún. 16.) (Hozzáférés: 2023. jún. 20.)
  • Rosznáky Emma: Tompa Andrea: A nagy közös történetben mind besározódunk. nepszava.hu (2023. június 12.) (Hozzáférés: 2023. június 15.)
Sablon:A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Színházi Intézet 2012-ben oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Színházi Intézet 2012-ben oklevelet szerzett hallgatói
Színművész
Albert Júlia •  Ábrahám Ágnes •  Bíró Krisztina •  Daróczi Noémi •  Imre Éva •  Marosán Csaba •  Molnár Bence •  Sigmond Rita •  Simó Emese •  Vatány Zsolt • 
Osztályvezető tanár: Bíró József
Színháztudomány
Adorjáni Panna •  Bartha Loránd •  Bodoki Halmen Kata •  Szőke Zsolt •  Vékony Bíborka Réka • 
Osztályvezető tanár: Tompa Andrea
Évfolyamok · 1996 · 1997 · 1998 · 1999 · 2000 · 2001 · 2002 · 2003 · 2004 · 2005 · 2006 · 2007 · 2008 · 2009 · 2010 · 2011 · 2012 · 2013 · 2014 · 2015 · 2016 · 2017 · 2018 · 2019 · 2020 ·
Sablon:A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Színházi Intézet 2019-ben oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Színházi Intézet 2019-ben oklevelet szerzett hallgatói
Színművész (BA)
Balázs Judith •  Daróczi Klarissza-Judit •  Fekete Edda •  Mihálydeákpál Oszkár •  Szacsvai István •  Ferenczi István •  Gál Judit •  Heletya Orsolya •  Kolcza Rebeka •  Mostis Balázs •  Nagy Nándor-Csaba •  Polgár Kristóf •  Sajter Bernadett Gabriella •  Varga Hunor József •  Veres Orsolya • 
Osztályvezető: Szilágyi-Palkó Csaba
Színművész (MA)
Bakó Blanka •  Bándi Johanna •  Csont Noémi •  Domokos Szabolcs •  Erdei Emese •  Matola Norbert • 
Osztályvezető: Hatházi András
Színháztudomány
Darvay Botond •  Kovács Emese •  Pászka Gáspár Boldizsár •  Péter Izolda •  Sebesi István •  Szakács Kincső Zsófia • 
Osztályvezető: Zsigmond Andrea, Tompa Andrea
Évfolyamok · 1996 · 1997 · 1998 · 1999 · 2000 · 2001 · 2002 · 2003 · 2004 · 2005 · 2006 · 2007 · 2008 · 2009 · 2010 · 2011 · 2012 · 2013 · 2014 · 2015 · 2016 · 2017 · 2018 · 2019 · 2020 · 2021 · 2022 ·
Sablon:A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Színházi Intézet 2020-ban oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Színházi Intézet 2020-ban oklevelet szerzett hallgatói
Színháztudomány
  • Balázs Etelka
  • Böjthe Pál
  • Kali Ágnes

  • Osztályvezető: Tompa Andrea
  • Évfolyamok
  • 1996
  • 1997
  • 1998
  • 1999
  • 2000
  • 2001
  • 2002
  • 2003
  • 2004
  • 2005
  • 2006
  • 2007
  • 2008
  • 2009
  • 2010
  • 2011
  • 2012
  • 2013
  • 2014
  • 2015
  • 2016
  • 2017
  • 2018
  • 2019
  • 2020
  • 2021
  • 2022
Nemzetközi katalógusok
  • WorldCat: E39PBJymyXx6ffMJCr6YKrHjYP
  • VIAF: 61069924
  • PIM: PIM864127
  • OSZMI: OSZMI7426
  • LCCN: nb2007004429
  • ISNI: 0000 0000 3902 2873
  • GND: 141885556
  • SUDOC: 220948518
  • NKCS: mzk2005271898