Polgári per

Ez a szócikk vagy szakasz elsősorban magyarországi nézőpontból tárgyalja a témát, és nem nyújt kellő nemzetközi kitekintést.
Kérünk, segíts bővíteni a cikket, vagy jelezd észrevételeidet a vitalapján.

A polgári per a polgári eljárásnak – a peren kívüli eljárás mellett – az egyik legjelentősebb típusa. A felek számára az érdekérvényesítésnek a jogrend által engedélyezett eszköze. A polgári per a polgári jogviták bíróság által, elsősorban tárgyaláson, kontradiktórius eljárásban történő, közvetlen és nyilvános módja.[1]

Alanyai

Alanyai a főszereplők: a bíróság és az ellentétesen érdekelt felek, azaz a polgári pert kezdeményező felperes és ellenfele, az alperes.

Tárgya

A polgári per tárgya a polgári ügy, illetve minden olyan magatartás, amelyre a fő- és mellékszereplők jogosultak, illetve kötelesek. A büntetőeljárás akkor sem „polgári per”, ha adott esetben polgári jogi igényt lehet a keretében érvényesíteni.

Szakaszai

A polgári per tipikus (ám nem minden egyes esetben érvényesülő) szakaszai a következők:[2]

  1. a keresetlevél megvizsgálása
  2. a tárgyalás előkészítése
  3. a tárgyalás
  4. a határozathozatal
  5. a perorvoslati eljárás

Jegyzetek

  1. Jogi szótár, 390. old.
  2. Jogi lexikon, 498. old.

Források

  • Jogi lexikon. Budapest, 1999. 498. old.
  • Bíró Endre: Jogi szótár. 390. old.

További információk

  • Márkus Dezső: Magyar Jogi Lexikon hat kötetben. VI. kötet. Pergátló kifogás-Zsupán - Magyar Jogi Lexikon 6. kötet, 71 - 75. old.
  • Európai igazságügyi portál