Poggiomarino

Poggiomarino
Közigazgatás
Ország	Olaszország
Régió	Campania
Megye	Nápoly (NA)
Frazionék	Flocco, Fornillo
Védőszent	Páduai Szent Antal
Irányítószám	80040
Körzethívószám	081
Forgalmi rendszám	NA
Népesség
Teljes népesség	22 216 fő (2023. jan. 1.)[1]
Népsűrűség	1545 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság	26 m
Terület	13,3 km²
Időzóna	CET (UTC+01:00)
Elhelyezkedése
é. sz. 40° 48′, k. h. 14° 33′40.8, 14.5540.800000°N 14.550000°EKoordináták: é. sz. 40° 48′, k. h. 14° 33′40.8, 14.5540.800000°N 14.550000°E
Elhelyezkedése Nápoly térképén
Poggiomarino weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Poggiomarino témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Poggiomarino község (comune) Olaszország Campania régiójában, Nápoly megyében.

Fekvése

Nápolytól 25 km-re keletre fekszik. Határai: Boscoreale, Palma Campania, San Giuseppe Vesuviano, Scafati, Striano és Terzigno.

Története

Poggiomarino története 1592-ben kezdődött, a Conte di Sarno nevű csatorna építésével, ami a Tuttavilla család birtokainak vízellátását szolgálta. A Vezúv 1631-es kitörése után a környező településekről ide, a Sarno folyó partjára menekültek miatt megnőtt a lakosok száma. Ekkorra a csatorna már épülőben volt és a folyó is szabályozva volt, az egykori mocsaras területek pedig eltűntek. Kezdetben egyszerű faházakban éltek és csak évekkel később épültek fel az első kőépületek és jöttek létre az első utcák. A 18. század első felében a település Giacomo de Marinis márki tulajdonába került, aki palotát is építtetett Poggiomarinóban. Neve a latin Podio (padka, amely segített a nemeseknek lóra ülni) és Marino (De Marinis család) szavakból alakult ki. 1742-ben épült fel a város első temploma Páduai Szent Antal tiszteletére. 1810-ben vált önállóvá Joachim Murat adminisztrációs reformjainak köszönhetően. A 20. század elején épült ki a várost Nápollyal összekötő vasút, amely ma a Circumvesuviana hálózat része.

Népessége

A népesség számának alakulása:

Fő látnivalói

• Régészeti emlékek – a 20. század második felében végzett ásatások a felszínre hozták egy görög eredetű település romjait. Az egykori telepesek jó vízmérnökök voltak, ugyanis az általuk kiépített zsiliprendszer segítségével sikerült szabályozniuk a Sarno folyót, emiatt a történészek gyakran „kis Velencének” nevezik.
• Palazzo Cristallo – 1738-ban épült Don Cristoforo Nunziata nápolyi nemes számára, aki szenvedélyes porcelán és kristálygyűjtő volt. 1831-ben egy földrengés súlyosan megrongálta a palotát és elpusztította a gyűjtemény nagy részét. Az épület akkori tulajdonosa Don Giacinto Nunziata úgy döntött, hogy a cserepeket és porcelándarabokat beépítteti a felújított palota falaiba, ami által egyedi kinézetet kölcsönzött az épületnek. Innen származik megnevezése is: Kristálypalota.
• Palazzo Carotenuto – a 19. század végén épült a De Marinis hercegek helytartói számára.
• Palazzo Giugliano – szintén a 19. században épült
• Trulli Vezuviani – falusi házak sora a település határában. Négyszögletesek, kupolatetővel, amelyeket a Vezúv kitörései elleni védelem figyelembevételével építettek.
• Ss. Rosario di Flocco-templom – a 18. században épült
• San Antonio da Padova-templom – 1753-ban épült
• Santa Maria del Carmelo-templom – a Nunziata család építette a 18. században.

Jegyzetek

Források

• Blanchard, Paul. Southern Italy (angol nyelven). London: Somerset Books Company (2007). ISBN 9781905131181 
• Comuni-Italiani
• Italy World Club