Lebernyeges réce

Lebernyeges réce
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia) Törzs: Gerinchúrosok (Chordata) Altörzs: Gerincesek (Vertebrata) Osztály: Madarak (Aves) Rend: Lúdalakúak (Anseriformes) Család: Récefélék (Anatidae) Nemzetség: Lebernyegesrécék (Biziurini) Nem: Biziura Stephens, 1824 Faj: B. lobata
Tudományos név
Biziura lobata (Shaw, 1796)
Elterjedés
Hivatkozások
A Wikifajok tartalmaz Lebernyeges réce témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Lebernyeges réce témájú médiaállományokat és Lebernyeges réce témájú kategóriát.

A lebernyeges réce (Biziura lobata) a lúdalakúak (Anseriformes) rendjébe, ezen belül a récefélék (Anatidae) családjába tartozó Biziura nem egyetlen faja.

Rendszertani besorolása

A faj rendszertani helye a récefélék családján belül bizonytalan. A régebbi rendszerek többnyire a halcsontfarkú récék közé sorolták. Akkoriban azok még a réceformák (Anatinae) alcsaládjába tartoztak és azok közeli rokon fajának tartották. Később, azok alcsaláddá való alakításakor (Oxyurinae) szintén oda tartozott, de különálló nemzetség egyetlen tagjaként. Már kiderült, hogy csak a hasonló életmód vált hasonlóvá a halcsontfarkú récékhez, azoknak nem közeli rokona. Néhány rendszerben még oda sorolják, de e faj pontos helye a récefélék családján belül ma sem ismert. Ezért a leghelyesebb az, ha egy különálló nemzetség egyetlen fajaként alcsaládokon kívüli fajként van besorolva, míg pontos leszármazása világossá nem válik.

Előfordulása

Ausztrália nyugati, délnyugati és délkeleti részének valamint Tasmaniának dús növényzetű mocsaraiban, nagyobb tavaknál és öblökben található meg.

Megjelenése

A hím teljes hossza 60-70 centiméter, testtömege 1500–2400 gramm. A tojó kisebb mint a hím, hossza 45–50 cm. Nevét onnan kapta, hogy a hímek csőrük alatt egy különleges bőrlebenyt viselnek. A tojók bőrlebergenye csökevényes. Színük barnás. Lábaikat annyira hátul viselik, hogy a szárazföldön szinte nem tudnak közlekedni, úszás közben a vízben a madár nagy része elmerül. Megzavarása esetén gőzhajóként fújtatva menekül.

Életmódja

Nagymértékben alkalmazkodott a vízi életmódhoz, a szárazföldön csaknem tehetetlen. Ritkán repül, viszont nagyon jól úszik és táplálékát a víz alatt szerzi. Főleg rovarokat, rovarlárvákat, puhatestűeket, rákokat, ebihalakat, kisebb részben magvakat, vízinövényeket fogyaszt.

Szaporodása

Nászidőszakban a hímek bőrlebenye megduzzad és teste mintegy 15 centiméterrel szélesebb lesz. Szaporodási rendszerük dürgő típusú, amikor is a nászidőben akár 20 gácsér is összegyűlik. „Dürrögnek” egymásnak, és bármelyik tojót megtermékenyítik, amelyik bekerül a körbe. A gácsérok harciasak és hadban állnak egymással, gyakran a víz alatt is üldözik egymást. Szeptember-októberben a tojó tányér alakú fészket épít vízinövényekből a magas növényzetben; gyakran védőernyőt is készít fölé letört nádszálakból. Fészekalja 1–3 tojásból áll. Mintegy 25 nap alatt egyedül költi ki tojásait, és a fiókákat is egyedül neveli. A fiatalok csak néhány nap múlva merészkednek a vízre, addig anyjuk hoz nekik táplálékot.

Források

• A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2011. szeptember 7.)

További információk

• Képek az interneten a fajról^{[halott link]}