Királyi személynök

A királyi személynök, más néven a király személyének képviselője, ha a király nincs jelen, főleg az igazságszolgáltatásban olyan ügyeknél, melyeket a király személyes bíráskodásának tartottak fenn. Nem azonos a homo regius-szal, a király megbízottjával.

Az intézmény múltja

Ezzel a tisztséggel a 15. század elejétől találkozunk. Ebben az időben a király személyes jelenlétét képviselő bíróság ugyanis külön intézménnyé vált a királyi Kúriában. Kezdetben a királyt a titkos kancellár képviselte. Később, 1464 óta ő már csak névlegesen volt a király személyes jelenlétének a képviselője, és helyette kialakult a királyi személynöki szék testülete, amelynek élén a „királyi személyes jelenlét helytartója” (personalis praesentiae regiae in judiciis locumtenens) állott, akit a jogi nyelv csakhamar röviden personalis regiae-nek, vagyis „királyi személynöknek” nevezett el.

Az 1486. évi 68. törvénycikk az ország rendes bírói közé sorolta, míg a titkos kancellár e törvény szerint már csak kivételesen vett részt a királyi bíráskodásban.

Kezdetben az egyházi rendhez tartozók közül került ki, és a 15. században alig találkozunk még ebben az állásban világi személlyel. Az első királyi személynök Drági Tamás volt.

Az 1507. évi 4. törvénycikk elrendelte, hogy lehetőleg egy tanult világi ember töltse be a tisztséget. Ez az ajánlás az 1514. 55. törvénycikkben lett végleges érvényű.

A királyi személynök, mint az ország nagy bíróinak egyike, az 1486. évi 68. és az 1492. évi 42. törvénycikkek szerint bármely ügyben ítélkezhetett, tehát nemcsak a rendes nyolcadok alkalmával ítélt a királyi táblán, hanem ítélőszéke elé tartoztak a rendes nyolcadokon kívül eső perek is. Így a vármegyéktől fellebbezett, úgynevezett transzmisszionális perek, illetve ezek egyik legjellemzőbbike a hatalmaskodási per is.

A személynöki szabad királyi városok törvényszékétől a fellebbezések szintén a személynöki székhez történtek.

A királyi személynöknél volt a király bírói pecsétje. Ítéleteit a király nevében és annak pecsétje alatt adta ki.

A személynök később a királyi tábla és a magyar országgyűlés alsó táblájának elnöke lett.

Ez a tiszt a királysággal együtt szűnt meg 1918-ban.

Ismert királyi személynökök

A leghíresebbek

Továbbiak

További királyi személynökök portréi a Kiscelli Múzeumban

  • Fekete György 1748-62
    Fekete György 1748-62
  • Koller Ferenc 1762-65
    Koller Ferenc 1762-65
  • Szvetics Jakab 1765-80
  • Végh Péter 1780-89
    Végh Péter 1780-89
  • Ürményi József 1789-95
    Ürményi József 1789-95
  • Nagy József 1795-1801
    Nagy József 1795-1801
  • Semsey András 1802-1808
    Semsey András 1802-1808
  • Aczél István 1808
    Aczél István 1808
  • id. Mailáth György 1808-21
    id. Mailáth György 1808-21
  • Szőgyényi Zsigmond 1821-26
    Szőgyényi Zsigmond 1821-26
  • ifj. Mailáth György 1827-31
    ifj. Mailáth György 1827-31
  • Mérey Sándor 1831-33
    Mérey Sándor 1831-33
  • Somssich Pongrác 1833-39
    Somssich Pongrác 1833-39
  • Szerencsy István 1839-47
    Szerencsy István 1839-47
  • Zarka János 1847-49
    Zarka János 1847-49
Commons:Category:Chief Justices of Hungary
A Wikimédia Commons tartalmaz Királyi személynök témájú médiaállományokat.

Források

  • Bokor József (szerk.). Személynök, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X 

  • Történelem Történelemportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap
Sablon:Magyar főméltóságok
  • m
  • v
  • sz
A régi Magyar Királyság főméltóságai
Országos méltóságok
Udvari tisztviselők
Egyéb főméltóságok
nemesi testőrség kapitányakoronaőrök • kancellár • személynök • kamaraelnök • a Magyar Királyi Szent Korona ügyészeipozsonyi gróf