Kácsor Zsolt

Kácsor Zsolt
Született1972. március 26. (52 éves)
Eger
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaíró,
újságíró,
pedagógus
Iskolái
Kitüntetései
Sablon • Wikidata • Segítség

Kácsor Zsolt (Eger, 1972. március 26.) magyar író, újságíró. Írói álnevei: Jakab mester, Káli Z. Sándor.

Életpályája

1995-ben szerzett történelem–művelődésszervezés szakos diplomát az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán nappali tagozaton. 2001-ben elvégezte az ELTE történelem szakát levelező tagozaton. 2007-ben fejezte be PhD-tanulmányait a Debreceni Egyetem történelem doktori iskolájában, de doktori fokozatot még nem szerzett. Később Romsics Ignác professzor lett a doktori témavezetője az egri Eszterházy Károly Egyetemen, de disszertációját még nem nyújtotta be.

1990-től publikál különböző napi- és hetilapokban, folyóiratokban. Saját bevallása szerint ekkortól kizárólag az írásból él.[2] 1990 és 1994 között a Heves Megyei Hírlap, majd 1994-től 1999-ig a Heves Megyei Nap munkatársa volt. 1999–2000-ben az egri tanárképző főiskola kommunikáció tanszékén oktatott. 1999-től 2002-ig az egri Poszt című kulturális folyóirat alapító főszerkesztője volt. 2000-2015 között a Népszabadság főállású debreceni tudósítójaként dolgozott. 2016-ban Budapestre költözött, a Népszabadság kulturális rovatának belső munkatársa lett, ott dolgozott a lap 2016. október 8-i megszüntetéséig. 2016 decembere óta a Mazsihisz.hu külső munkatársa. 2017-től 2019-ig a Tekintet.hu főszerkesztője. 2017 óta publikál a Népszavában.[3] Főfoglalkozású íróként tárcákat, recenziókat publikál az Élet és Irodalomban,[4] rendszeres szerzője a Hévíz folyóiratnak, a Múlt és Jövőnek, valamint az Új Életnek. 2021-től a ír a Viszont magazinba.[5]

Társasági tagságai

1993-tól a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ), 2010-től a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) irodalmi tagozatának tagja volt, ahonnan 2023-ban lépett ki, tiltakozásul amiatt, mert a MAOE felterjesztésére tüntették ki Yann Caspart.[6] 2022-től a Magyar Műfordítók Egyesületének tagja. 2023-tól a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (MAZSIKE) elnökségi tagja.

Díjai, elismerései

1992-ben első helyezést ért el az Élet és Irodalom és a Soros Alapítvány által közösen meghirdetett országos riportpályázaton. 2004-ben, 2007-ben, 2011-ben és 2019-ben Népszabadság-díjat kapott. 2007-ben Móricz Zsigmond-ösztöndíjban részesült. 2019-ben megkapta az Andrassew Iván emlékére alapított Sámli-díjat. 2021-ben Média a Családért-díjra jelölték, 2022 januárban elnyerte a díjat.[7]

Művei

Regények

  • Barbarus – magyar históra. Athenaeum Kiadó, Budapest, 2008
  • István király blogja: avagy hogyan alapítottam meg Magyarországot valójában? Ómagyar szatíra. Athenaeum Kiadó, Budapest, 2009
  • Rettenetes Vlagyimir – A Pál utcai vörösingesek regénye. Kalligram Kiadó, Budapest-Pozsony, 2012
  • A harminckét bolond. Regény. Kalligram Kiadó, Budapest, 2017
  • Cigány Mózes. Anarchista történet. Regény. Kalligram Kiadó, Budapest, 2020
  • Pokoljárás Bipoláriában. Kalligram Kiadó, Budapest, 2023

Riportkönyv

  • Nem leszek áldozat. A Hónap Könyve, Szentendre, 2012

Novellák, elbeszélések

  • Halott ember hazamegy. Élet és Irodalom, 1996. május
  • Air France. Élet és Irodalom, 1997. augusztus
  • Az úr háza népe. Poszt (Eger), 2000. ősz
  • Vita Principis Emerici. Poszt, 2000. ősz (Jákob mester álnéven)
  • Esterházy Péter. Poszt, 2000. tél
  • Linkország. In Távol Betlehem – Az egri Kálnoky László Egyesület ezredvégi antológiája. Szerk.: Jánosi Zoltán – Serfőző Simon – Ködöböcz Gábor. Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc, 2000.
  • Fiatal férfi arca I. Poszt, 2001. tavasz (Káli Z. Sándor álnéven)
  • Fiatal férfi arca II. Poszt, 2001. ősz (Káli Z. Sándor álnéven)
  • Halott ember Élet és Irodalom, 2004. március 12.
  • Előtanulmányok egy kivégzéshez. A Hét (Marosvásárhely), 2005. január
  • Halott ember. Alföld, 2005. február
  • Atya, Fiú, Szentlélek. A Hét, 2005. május
  • Bellakók és oroszlánok. Ex–Symposion (Veszprém) 2005. 52. sz.
  • Halott ember evangéliuma. Alföld, 2006. április
  • A provence-i babák. A Vörös Postakocsi (Nyíregyháza), 2009. nyár, 84. oldal
  • Betakarítás. Líra Könyvklub Magazin, 2009. szeptember
  • Apám története a ribizlibokrokról. Élet és Irodalom, 2010. február 5.
  • Útmutató haldoklóknak. Archiválva 2010. október 4-i dátummal a Wayback Machine-ben Forrás, 2010. október
  • Kontárok. Hévíz Művészeti és társadalmi folyóirat, XX. évfolyam, 2012/2.
  • Nem leszek áldozat Nagyriport a romagyilkosságokról. E-book kiadásában, 2012. augusztus
  • Az egri fiú. Hévíz Művészeti és társadalmi folyóirat, 2013. március
  • Ezüsthalacska. Élet és Irodalom, 2013. március 8.
  • Az emlékezet elátkozása. Hévíz Művészeti és társadalmi folyóirat, 2018

Regényrészletek

  • A főnök szaga 1–25. Népszabadság, Hétvége melléklet, 2003 folyamán
  • A harminckét bolond (Litera)
  • Részlet[8] A harminckét bolond c. regényből. (24.hu)
  • A Kalligram ajánlója A harminckét bolond c. regényből (Dunszt.sk)
  • Kácsor Zsolt: A cigány Mózes. Remény, 2019 (Hozzáférés: 2022. március 3.)
  • Kácsor Zsolt: Cigány Mózes (Részlet a regényből). Népszava, 2020. november 14. (Hozzáférés: 2022. február 6.)
  • Cigány Mózes. Szombat, 2020. április 9. (Hozzáférés: 2022. március 3.)

Kritikák a műveiről

Barbarus

  • Bächer Iván: Magyar mese Népszabadság, 2008. november 29.
  • Ferencz Győző: Pannon vérzivatar (A Népszabadság kritikája a Barbarusról)
  • Tarján Tamás: Tárcanovellákból történelem – Barbarus (A Kultúra.hu kritikája a Barbarusról, az Atheneum kiadó honlapján)
  • Tar Ferenc: Forrestgampus Pannonicus (A Vörös Postakocsi kritikája a Barbarusról, 127. oldal)

István király blogja

  • Bod Péter: Ómagyar táj újmagyar ecsettel (Az Élet és Irodalom kritikája az István király blogjáról)
  • Szent István intelmei, úgy általában (miafene.hu – mainstream underground komplex it-s kult-hírblog)
  • Takács Ferenc: Magyar börleszk[halott link] (A Népszabadság kritikája az István király blogjáról)
  • Záptojások István király palástjára (A Napi Élet az István király blogjáról)

Nem leszek áldozat

Rettenetes Vlagyimir

A harminckét bolond

  • Generációk és sorsok. Somogyi András A harminckét bolondról.
  • Család és történelem. Kálmán C. György A harminckét bolondról.
  • A moly.hu írásai[9] A harminckét bolondról.
  • A Könyves.blog írása Archiválva 2018. június 28-i dátummal a Wayback Machine-ben A harminckét bolondról.
  • Radics Viktória: kritikája[halott link] a Mozgó Világban A harminckét bolondról.

Cigány Mózes

Feldolgozások

  • Cigány Mózes: a Katona József Színház előadása. Az előadás trailere. Beszélgetés a szerzőkkel. Interjú az előadóval.

Jegyzetek

  1. https://media1.hu/2023/10/08/dijakat-adott-at-a-7-eve-bezart-nepszabadsag-szerkesztosege-ujra-lesz-nepszabis-fedel-nelkul-valaszoltak-kubatov-gabor-kommunistazasara/
  2. Jászberényi Sándor: Kácsor Zsolt: A szobám átváltozott egy fekete párduc fejévé. 24.hu, 2017. július 2. (Hozzáférés: 2022. február 12.)
  3. Kácsor Zsolt írásai a Népszavában. (Hozzáférés: 2022. január 16.)
  4. Kácsor Zsolt írásai az ÉSben. (Hozzáférés: 2022. február 6.)
  5. Kácsor Zsolt írásai az Viszontban. [2022. február 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. február 12.)
  6. Kácsor Zsolt: Kilépés: A MAOE lejáratta magát Yann Caspar jelölésével. Es.hu. 2023. szeptember 15.
  7. A Népszava és a Kárpáti Igaz Szó munkatársai az augusztusi győztesek. [2022. február 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. február 12.)
  8. Pöcslimbálás és ablakból kirepülő téliszalámi fogadta a magyar srácot Marseille-ben”, 24.hu, 2017. június 4. (Hozzáférés: 2018. május 5.) (hu-HU nyelvű) 
  9. Szupernap: A harminckét bolond · Kácsor Zsolt · Könyv. Moly. (Hozzáférés: 2018. május 5.)

Források

  • Hangfelvétel a Barbarus szentesi könyvbemutatójáról Lidércfény Online Kulturális Magazin
  • István király naplója Az eredeti István-napló a nolblog.hu portálon
  • Móriczkák. A Móricz Zsigmond ösztöndíj nyertesei
  • MR1 Kossuth Rádió[halott link] Mentés másként, 2009. október 30.
  • Petőfi Irodalmi Múzeum – Kácsor Zsolt[halott link] Részletek a 2007. évi Móricz Zsigmond-ösztöndíjasok munkáiból
  • Jászberényi Sándor beszélgetése Kácsor Zsolt íróval
  • A harminckét bolond c. regény trailere
  • Kadarkai Endre portréfilmje Kácsor Zsoltról

További információk

  • A Barbarus bemutatója a budapesti Nyitott Műhelyben – videó (Résztvevők: Spiró György, Király Levente és Kácsor Zsolt)
  • Barbarus: Publius Defacto Alex (Az Athenaeum Kiadó ajánlója a litera.hu irodalmi portálon)
  • Barbarus (Az Elle olvasói a Barbarusról)
  • Blogozó király – videó[halott link] (Az egri városi televízió tudósítása)
  • Egriszín: Az államalapító vallomása (Az Egriszín magazin tudósítása)
  • Gárdonyi Géza Színház[halott link] (Felolvasóestet rendez a 100 éves egri színház)
  • Könyvvel könnyebb[halott link] (A debreceni Líra Könyváruház megnyitója)
  • Lúzerhistória (Ungvári Judit interjúja a deol.hu portálon)
  • Nagypál Ákos beszélgetése Kácsor Zsolttal – videó (Az egri városi televízió Margó című műsorából)
  • Veiszer Alinda: Kácsor Zsolt - "A magyar társadalom legnagyobb baja, hogy nem állunk ki semmiért és senkiért. Mindenki csak magáért áll ki.", 2021. április 18. (Hozzáférés: 2022. február 6.) podcast Ugyanez a Spotifyon
  • Rettenetes Vlagyimir – videó[halott link] (Kácsor Zsolt és a ZIM – Budapest, 2009. november 16.)
  • Szentesi könyvbemutató (A szentesinfo.hu beszámolója)
  • Városi Visszhang (A 2009. februári szentesi könyvbemutatóról)
Nemzetközi katalógusok