Heilig Gábor

Heilig Gábor
1979-ben (Urbán Tamás felvétele)
1979-ben (Urbán Tamás felvétele)
Életrajzi adatok
Születési névHeilig Gábor
Született1949. október 27. (74 éves)
Budapest
Pályafutás
MűfajokRock
Aktív évek1966–
EgyüttesKerek-Perec
Apostol (1975)
Gemini (1976–1979)
100 Folk Celsius (1987–1996, 2018–)
Favágók (1994–2000)
Hangszergitár, basszusgitár
Hangvokál
Tevékenységzeneszerző
KiadókHungarotom-Pepita, PolyGram-Zebra
A Wikimédia Commons tartalmaz Heilig Gábor témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Heilig Gábor (Budapest, 1949. október 27. –) magyar zeneszerző, szövegíró, előadóművész.

Élete

Heilig Márton és Klein Margit gyermekeként született.

1966-ban jelentek meg első dalai (Aki rózsát kap, Falba verem a fejem). Női fodrászként és maszkosként dolgozott.

1972 óta csak a zenével foglalkozik. Megalapította a Kerek-Perec együttest. 1975-ben az Apostol, 1976 és 1979 között a Gemini együttesben, 1980-tól pedig néhány éven át a Bojtorján együttes kültagjaként játszott. Később önálló előadóként, majd Ihász Gáborral dolgozott együtt (Te és én, Állj meg kislány).

1982-ben Eszményi Viktóriának írta a Vidéki lány vagyok című dalt, majd négy nagylemezt (Nekem Ő a legszebb, Veled és nélküled). Musicaljét (Császárok) bemutatta a Magyar Televízió. Színházi és filmzenéket írt, dolgozik gyerekeknek (Három kívánság), a Rádiókabarénak. A 100 Folk Celsius együttes tagja, négy nagylemezt írt velük. 2018-tól Orbán József halála után visszatért az együttesbe.

2023. november 12-én emlékestet tartott a Gemini együttes[1][2]. Műsorvezető: B. Tóth László, Baranski László – gitár, Bardóczi Gyula – dob, Heilig Gábor – basszusgitár, ének, Markó András – orgona, ének, Victor Máté – ének, Kovács Péter (Kovax) – zongora, ének, és Porvay György László – basszusgitár.

Magánélete

1983-ban Eszményi Viktória lett a felesége. Egy fiuk született, Tamás (1983).

Lemezei

  • Nekem ő a legszebb (1984)
  • Veled és nélküled (1986)
  • A zapa meg a zanya (1991)
  • Tátika (1992)

Díjai

  • Kollektív Pulitzer-díj (2000)
  • A Magyar Rádió többszörös nívódíjasa

Jegyzetek

  1. emlékest 2023-ban.
  2. Újra összeállnak a Gemini slágergyárosai - MOM-park www.reggel8.hu

Források

  • Hermann Péter: Ki kicsoda 2002 CD-ROM, Biográf Kiadó ISBN 963-8477-64-4
  • Humorlexikon Szerkesztő: Kaposy Miklós (Tarsoly Kiadó – 2001; ISBN 963-86162-3-7 )
  • Heilig Gábor a PORT.hu-n (magyarul)

További információk

  • Allmusic.hu Archiválva 2012. március 10-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • Discogs.com
Sablon:Szombat esti láz
  • m
  • v
  • sz
Szombat esti láz
Évadok
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Műsorvezetők
Zsűri
Győztesek
Versenyzők
(amatőrök)
1. évad
2. évad
3. évad
4. évad
5. évad
Profi táncosok
Kapcsolódó cikkek
  • RTL
  • Dancing with the Stars
Nemzetközi katalógusok
  • Zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap