Feledi Boriska

Feledi Boriska
SzületettFischer Regina[1]
1875. augusztus 1.
Fönlak
Elhunyt1970. július 30. (94 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
SírhelyeFarkasréti temető (619 ("F")-530)[2]
A Wikimédia Commons tartalmaz Feledi Boriska témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Feledi Boriska, születési nevén Fischer Regina (Fönlak, 1875. augusztus 1. – Budapest, 1970. július 30.)[3] színésznő, operettprimadonna.

Életútja

Fischer Ignác és Friedenstein Netti (1833–1903)[4] gyermekeként született zsidó családban. 1895-ben végezte el Rákosi Szidi színésziskoláját, azután 1896. október 1-jén Halmay Imre színigazgatónál kezdte a pályáját Aradon. 1902-ben Janovics Jenőnél működött, ugyanezen év április 6-án vendégszerepelt a Népszínházban, a San Toy című operettben. 1904-ben Nagyváradon, 1908-ban Miskolcon volt szerződésben, azontúl szintén a vidék elsőrendű színpadjain működött. Fellépett még Pécsett, Szegeden, Pozsonyban és Szabadkán mint operettprimadonna. A 20. század elején Fiumében és Szarajevóban is játszott. Szerepelt a Városligeti és a Budai Színkörben, a Magyar Színházban és a Várszínházban is. 1928. február 1-jén nyugalomba vonult. A Jászai Mari Színészotthon lakója volt.

Fontosabb szerepei

  • Hervé: Lili – Amelie
  • ifj. Johann Strauss: A denevér – Adél
  • Lehár Ferenc: A víg özvegy – Glavari Hanna
  • Huszka Jenő: Gül Baba – Gábor diák
  • Huszka Jenő: Bob herceg – Bob herceg
  • Kacsóh Pongrác: János vitéz – János vitéz
  • Lehár Ferenc: Luxemburg grófja – Angèle Didier

Jegyzetek

  1. Ancestry
  2. http://www.bessenyei.hu/farkasret/abc.pdf, 2019. szeptember 22.
  3. Halálesete bejegyezve a Bp. V. ker. állami halotti akv. 196/1970. folyószáma alatt.
  4. Fischer Ignácné Friedenstein Netti halotti bejegyzése a Budapest VI. kerületi polgári halotti akv. 414/1903. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2019. december 4.)

Források

  • Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6635-4  
  • Magyar színművészeti lexikon: A magyar színjátszás és drámairodalom enciklopédiája. Szerk. Schöpflin Aladár. II. kötet (Favartné – Komjáti Ferenc). Budapest: Az Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete. [1929]. 20. o.  
  • Magyar életrajzi lexikon III: Kiegészítő kötet (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1981. ISBN 963-05-2500-3  
Sablon:Rákosi Szidi színiiskolájának növendékei
  • m
  • v
  • sz
Rákosi Szidi színiiskolájának növendékei
Abonyi Géza  •  Aggházy Melinda  •  Ajtay Andor  •  Andai Béla  •  Andrási Márton  •  Áporkai Vörös Margit  •  Aranyosi Janka  •  Bácsy Irén  •  Baksa-Soós László  •  Bálint (Geiger) Béla  •  Ballay Margit  •  Balogh Etel  •  Bánky Elemér  •  Bárány Ilus  •  Bárdi Ila  •  Bárdi Ödön  •  Barna Sári (Gábor Sándorné)  •  Bársony Rózsi  •  Békássy István  •  Beleznay Margit  •  Bellák Aranka  •  Bellák Miklós  •  Bende László  •  Beöthy Zsigmond  •  Bérczy Ernő  •  Betegh Bébi  •  Bibor Ilona  •  Bilicsi Tivadar  •  Bilkei Irén  •  Bócz Rózsi  •  Borbély Lili  •  Boross Géza  •  Buttola Ede  •  Császár Camilla (Nimfay)  •  Csathó Gitta  •  Csetényi Juliska  •  Csiszér Ágnes  •  Dán Norbert  •  Deák Kornél  •  Deési Jenő  •  Déghy Piri  •  Dénes József  •  Dezsőffy László  •  Lucy Doraine  •  Erkel Gaby  •  Erős Pál  •  Faragó Sándor  •  Farkas Ferenc dr.  •  Fazekas Erzsi  •  Fedák Sári  •  Feledi Boriska  •  Feleki Kamill  •  Felhő Rózsi  •  Fellegi István  •  Fenyvessy Éva  •  Fenyvessi Margit  •  Fodor Oszkár  •  Forgács Andorné (Unger Anna)  •  Forgács Antal  •  Forrai Rózsi  •  Fóti Frida  •  Friss Margit  •  Futó Klári  •  Gabányi István  •  Gabányi László  •  Gál Sándor  •  Gallai Nándor  •  Gárdonyi G. József  •  Gárdonyi Lajos  •  Gertler Viktor  •  Gombaszögi Frida  •  Gózon Gyula  •  Gömöry László  •  Göndör József  •  Görög Sándor  •  Gulyás Menyhért  •  Gyenge Anna  •  Gyenis Ede  •  Hajós Mici  •  Halmay Tibor  •  Harczos Irén  •  Harmath Imre  •  Hegedüs Róza  •  Herendi Manci  •  Heves Anikó  •  Hollay Kamilla  •  Honthy Hanna  •  Hort Ida  •  Horváth Ica  •  Horváth Jenő  •  Hudák Julia  •  Ilosvay Rózsi  •  Jakabffy Dezső  •  Kádár Erzsébet  •  Káldor Jenő  •  Kállai Lujza  •  Kállay Lujza  •  Kállay Sándor  •  Kalmár József  •  Kalmár Rózsa  •  Karácsonyi Illy  •  Kasics Eszter  •  Kaszab Anna  •  Kazal László  •  Keleti Erzsi  •  Keleti László  •  Király Ernő  •  Király Rozi  •  Kissházy Sarolta  •  Komáromi Terka  •  Komáromy Ily  •  Komlós Vilmos  •  Komlóssy Emma  •  Komlóssy Ilona  •  Kondor Ilona  •  Koós György  •  Békefi Lajosné (Koppán Margit)  •  Kormos Margit  •  Kornai Berta  •  Kornély Mária  •  Charles Korvin  •  Kosáry Emmi  •  Kósza Irma  •  Kottlár Richárd  •  Kovács Gizella  •  Kovács Gyula  •  Kovács Imre  •  Kovács Károly  •  Kovács Viora  •  Körmendy Kálmán  •  Kőrössy Erzsébet  •  Kőrössy Zoltán  •  Kőszegi Géza  •  Krajnik Mária  •  Krasznay Aranka  •  Lábass Juci  •  László Andor  •  László Imre  •  Latabár Kálmán  •  Laurisin Lajos  •  Ledofszky Gizella  •  Lendvai Andor  •  Lenkey (Faragó) Gyula  •  Ligeti Lajos  •  Lóránd Dénes  •  Magyar Erzsi  •  Major István  •  Makláry Zoltán  •  Makó Aida  •  Makó Erzsi  •  Margittay Annie  •  Mariancsics Imre  •  Markó Sándor  •  Martinek István  •  Máthé Sándor  •  Mecséry Ily (Ila Mary)  •  Megyeri Olga  •  Menszáros Margit  •  Mészáros Alajos  •  Mezei Margit  •  Mihályi Ernő  •  Mihályi Vilcsi  •  Misoga László  •  Molnár Rózsa  •  Muráti Lili  •  Nádor Jenő  •  Nagy Aranka  •  Nagy Bella  •  Nagykovácsi Ilona  •  Nemes Sándor  •  Németh Antónia  •  Németh Juliska  •  Németh Margit  •  Németh Nándor  •  T. Oláh Böske  •  Oláh Gyula  •  Ónodi Ákos  •  Orbán Viola  •  Orosz Vilma  •  Pajor István  •  Palotay Árpád  •  Diettrich Mihályné (Papp Julia)  •  Papp Manci  •  Páris Ila  •  Parlagi Lajos  •  Pártos Gusztáv  •  Peéry Piri  •  Perczel Sári  •  Petheő Attila  •  Pintér Dezső  •  Putnik Bálint  •  Putty Lia  •  Radó Sándor  •  Ray Radovánovics Margit  •  Raskó Géza  •  Rodriguez Endre  •  Rohonczy Mihály  •  Rontay Boriska  •  Rózsa Lili (Szentkirályi Márta)  •  Rózsássy Ágnes Ibolya  •  Rozsnyay Kálmán  •  Rudnyánszky Gyula  •  Rudnyánszky Ibolya  •  Sala Domokos  •  Sándor Böske  •  Sándor Stefi  •  Sarkadi Aladár  •  Sárosy Andor  •  Sárvári Anna  •  Sárvay Rózsi  •  Sass Olly  •  Sátori Paula  •  Schäffer Magda  •  Seress Rezső  •  Simon Marcsa  •  Simonyi Dezső  •  Sipos Miklós  •  Solti Ernő  •  Somlár Zsigmond  •  Somló Emma  •  Somogyi Kálmán  •  Sorr Jenő  •  Sugár Gyula  •  Sugár Teri  •  Suhajda Rózsi  •  Sümegi Ödön  •  Szabadkay József  •  Szabados Árpád  •  Szabó Margit  •  Szakáts Zoltán  •  Szántó Jenő  •  Szécsi Sándor  •  Székely Bálint  •  Székely Gizella  •  Székely Ilonka  •  Szeless Elza  •  Szendrő József  •  Szenes Ernő  •  Szentgyörgyi Lenke  •  Szilágyi Rózsi  •  Szokolay Olly  •  Szórád Ferenc  •  Tábori Emil  •  Tábori Terka  •  Takács Rózsi  •  Tanay Frigyes  •  Tarján (Starek) Aladár  •  Tarnay Ernő  •  Tary Gizella  •  Tatár Endre  •  Tihanyi Vilma  •  Tomay Ella  •  Tóth Boriska  •  Tóth Böske  •  Turányi Alajos  •  Turay Antal  •  Vaály Ilona  •  Vándor Andor  •  Vaszary János  •  Vaszary Piri  •  Végh Gizella  •  Vera Aranka  •  Verbőczy Ila  •  Verebes Ernő  •  Vértess Lajos  •  Vidor Ferike  •  Vigh Ernő  •  Virág Rózsi (Erényi Teréz)  •  Víz Juci  •  Völgyi Nusi  •  Wirth Sári  •  Zöldhelyi Anna  •  Zombori Zoltán  •  Zsigmond Anna
Nemzetközi katalógusok
  • Művészet Művészetportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap