Csatornagéb

Csatornagéb
Az élőhelyén
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia) Törzs: Gerinchúrosok (Chordata) Altörzs: Gerincesek (Vertebrata) Főosztály: Csontos halak (Osteichthyes) Osztály: Sugarasúszójú halak (Actinopterygii) Öregrend: Percomorpha Rend: Sügéralakúak (Perciformes) Alrend: Gébalkatúak (Gobioidei) Család: Gébfélék (Gobiidae) Alcsalád: Gobiinae Nem: Pomatoschistus Gill, 1863 Faj: P. canestrinii
Tudományos név
Pomatoschistus canestrinii (Ninni, 1883)
Szinonimák
Gobius canestrini Ninni, 1883 Gobius canestrinii Ninni, 1883 Gobius jadrensis Giglioli, 1883 Pomatoschistus canestrini (Ninni, 1883)
Hivatkozások
A Wikifajok tartalmaz Csatornagéb témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Csatornagéb témájú kategóriát.

A csatornagéb (Pomatoschistus canestrinii) a csontos halak (Osteichthyes) főosztályának a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályába, ezen belül a sügéralakúak (Perciformes) rendjébe, a gébfélék (Gobiidae) családjába és a Gobiinae alcsaládjába tartozó faj.

Előfordulása

A csatornagéb elterjedési területe Albánia, Horvátország, Montenegró, Olaszország és Szerbia tengerpartközeli édesvizei.

Megjelenése

A hal testhossza 4 - 5 centiméter, legfeljebb 5,5 centiméter. 34 - 38 pikkelye van a hosszanti sorban. Hasúszói tapadókoronggá módosultak és hegyesek. Ívás idején a hím oldalain, a középvonal felett 6 halvány keresztsáv látszik.

Életmódja

Helyben maradó édesvízi halfaj, amely főként apró rákokkal, rovarlárvákkal, vízirovarokkal és kis puhatestűekkel táplálkozik.

Szaporodása

Első életéve végén ivarérett.

Források

• A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2011. július 7.)
• Édesvízi halak. Budapest: Magyar Könyvklub. 1996. = Természetkalauz, ISBN 963 547 140 8  
• Pomatoschistus canestrinii (Ninni, 1883) FishBase
• Miller, P.J., 1986. Gobiidae. p. 1019-1085. In P.J.P. Whitehead, M.-L. Bauchot, J.-C. Hureau, J. Nielsen and E. Tortonese (eds.) Fishes of the North-eastern Atlantic and the Mediterranean. Volume 3. UNESCO, Paris.