Bolyai János alkotói díj

Ez a szócikk a civil alapítványi Bolyai-díjról szól. Hasonló címmel lásd még: Bolyai-díj (egyértelműsítő lap).

A Bolyai János alkotói díj (röviden: Bolyai-díj) civil kezdeményezésre létrehozott, két-három évente kiosztott alapítványi elismerés. Az alapító okiratban foglaltak alapján a tudományterülethez nem köthető díj olyan magyar állampolgárságú vagy magyar származású személynek adományozható, aki nemzetközi szinten is kimagasló eredményt ért el a tudományos kutatás, fejlesztés, utánpótlás-nevelés területén, valamint ezek eredményeinek a társadalmi-gazdasági életben való hasznosítása terén.

A Bolyai János matematikusról elnevezett díjat független díjbizottság ítéli oda, amelynek elnöke a mindenkori köztársasági elnök, további 14 tagja pedig a magyar tudományos élet kiemelkedő, elismert személyisége. A tagok felét a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, másik felét a Bolyai-díj Alapítvány alapítói delegálják.

A díjjal 2009-ig 50 ezer eurónak megfelelő adómentes forintösszeg járt, 2009-ben 100 ezer euróra emelték az összeget.

A díj alapítását 1997. november 3-án, a Magyar Tudomány Napja első ünnepén jelentették be, magánszemélyek (Somody Imre, a veresegyházi Pharmavit Rt. vezérigazgatója és felesége, Somody Imréné, valamint Karsai Béla, a székesfehérvári Karsai Holding Rt. vezérigazgatója, illetve Lantos Csaba az OTP korábbi vezérigazgató-helyettese) kezdeményezésére. A díj ismertetője szerint „A díjalapítók vallják: a XXI. század küszöbén a tudomány és tudósok nélkül nincs gazdaságilag, társadalmilag versenyképes Magyarország. Az alapítvány létrehozóinak meggyőződése, hogy értékrendjükben, társadalmi elismertségben méltó helyére kell emelnünk a tudást, a tudományt és a tudóst.

A díjalap megteremtése és kezelése érdekében 1998 májusában létrehozták a Bolyai-díj Alapítványt, amelyhez 2001-ben csatlakozott Alexander Brody író és reklámszakember, valamint Várkonyi Attila kockázatitőke-befektető.

A bizottság működési rendjét a mindenkori díjbizottság maga alakítja ki. A tagok bárkitől kérhetnek vagy fogadhatnak javaslatot a díjazottak személyére.

Díjazottak

Év Név Foglalkozás Megj.
2000 Freund Tamás neurobiológus, egyetemi tanár [1]
2002 Roska Tamás villamosmérnök, informatikus, egyetemi tanár [2]
2004 Bor Zsolt lézerfizikus, egyetemi tanár [3]
2007 Lovász László matematikus, egyetemi tanár [4][5]
2009 Ritoók Zsigmond klasszika-filológus, egyetemi tanár [6]
2011 Perczel András kémikus, biokémikus, egyetemi tanár [7][8]
2013 Nusser Zoltán állatorvos, biológus, neurobiológus [9]
2015 Pál Csaba biológus, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa [10]
2017 É. Kiss Katalin nyelvész, a generatív nyelvelméletek és a magyar nyelvészet kutatója [11]
2019 Barabási Albert László fizikus, hálózatkutató [12]
2021 Karikó Katalin kutatóbiológus [13]
2023 Stépán Gábor gépészmérnök, egyetemi tanár [14]

Jegyzetek

  1. MTI: Freund Tamás neurobiológus kapta az első Bolyai-díjat. Origo, 2000. április 2. (Hozzáférés: 2013. május 27.)
  2. MTI: A Bolyai-díj 2002 ünnepélyes átadása. Origo, 2002. március 4. (Hozzáférés: 2013. május 27.)
  3. MTI: Bor Zsolt fizikus kapta a Bolyai-díjat. Origo, 2004. október 11. (Hozzáférés: 2013. május 27.)
  4. Jónás Katalin: Lovász László matematikus kapta a Bolyai-díjat. Origo, 2007. október 1. (Hozzáférés: 2013. május 27.)
  5. MTI – Független Hírügynökség: Lovász László matematikus kapta a Bolyai-díjat. Index, 2007. szeptember 30. (Hozzáférés: 2013. május 27.)
  6. Index: Ritoók Zsigmond kapta a Bolyai-díjat. Index, 2009. május 24. (Hozzáférés: 2013. május 27.)
  7. MTI: Perczel András kémikus kapta a Bolyai-díjat. Origo, 2011. május 22. (Hozzáférés: 2013. május 27.)
  8. Index: Perczel András kapta az idei Bolyai-díjat. Index, 2011. május 22. (Hozzáférés: 2013. május 27.)
  9. Index: Agykutatóé a Bolyai-díj. Index, 2013. május 26. (Hozzáférés: 2013. május 27.)
  10. MTI: Pál Csaba biológus kapta a Bolyai-díjat. hvg.hu. Budapest: HVG (2015. május 17.) (Hozzáférés: 2015. május 17.) arch
  11. InfoRádió: É.Kiss Katalin nyelvész kapta az idei Bolyai-díjat. InfoRádió, 2017. április 23. [2017. április 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. április 23.)
  12. Barabási Albert-László az idei Bolyai-díjazott!. portfolio.hu. (Hozzáférés: 2019. május 29.)
  13. Karikó Katalin nyerte idén a Bolyai-díjat. portfolio.hu, 2021. október 1. (Hozzáférés: 2021. október 1.)
  14. Stépán Gábor kapta az idei Bolyai-díjat. MTA, 2023. június 15. [2023. október 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. május 9.)

Források

  • Bolyai János Alkotói Díj (bolyaitestamentum.hu)
  • Az első Bolyai Nagydíjas: Lovász László, és székfoglalója a BME OMIKK-ban Archiválva 2014. május 12-i dátummal a Wayback Machine-ben(Tudományos és Műszaki Tájékoztatás, 55. évfolyam (2008) 11-12. szám. Letöltve 2014. május 11.)

További információk

  • A Bolyai-díj Alapítvány weboldala