Apollóniai Diogenész

Apollóniai Diogenész
Születetti. e. 499 körül
Szozopol
Elhunyti. e. 428 körül
ÁllampolgárságaSzozopol
Foglalkozásafilozófus
Filozófusi pályafutása
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Ókori Görögország
Ókor
Sablon • Wikidata • Segítség

Apollóniai Diogenész (görögül: Διογένης Απολλωνιάτης, kb. Kr. e. 499 – 428 között élt görög természetfilozófus. Egyes elemzők szerint a krétai Apollóniából, mások szerint a Fekete-tenger partján álló milétoszi alapítású Apollóniából származott.[1]

Írásai

Műveinek számát tekintve eltérő feljegyzések maradtak fenn: egyesek szerint csak egy könyvet írt (Diogenész Laertiosz), mások szerint (Szimplikiosz) legalább négy könyvet is írt. Szimplikiosz szerint Diogenész a következő műveket írta: A szofisták ellen, Meteorológia, Az emberi természetről és a Természetről-t. Az utolsó művet állítolag maga Szimplikiosz is olvasta és majdnem minden töredék ebből a műből maradt fenn.

Modern kori elemzések szerint (pl. Diels), Szimplikiosz tévedett a művek számát illetőleg, a tévedés pedig a könyv fejezetekre való felosztásából eredhetett. Burnet szerint azonban valószínűtlen, hogy Szimplikiosz tévedett volna.[2]

Filozófiája

Theophrasztosz elmondása szerint[3] Diogenész eklektikus módon írt: némely dolgokban Anaxagorászt, másokban Leukipposzt követve nyilatkozott. Az örök anyagnak, amit minden más alapjának tekintett, a levegőt nevezte, aminek tulajdonságai a ritkulástól illetve a sűrűsödéstől függenek.

Diogenész szembeszáll Anaxagorasz és Empedoklész pluralizmusával, megkísérelvén visszaállítani jogaiba a monizmust. Diogenész az anaxagoraszi "Észt" saját monista koncepciójához igazította, evvel azt szerette volna bizonyítani, hogy az alapvető szubsztancia nem más, mint az értelem, és ez irányítja a természetben végbemenő dolgokat. A dolgok pedig mind abból az őselemből épülnek fel, abból differenciálódnak. Szerinte csak ez lehet a magyarázat arra, hogy a dolgok keveredni képesek egymással, ugyanis az ellentétes elemek nem keveredhetnek, "nem lehetnének egymás kárára, vagy hasznára".

Az alapvető szubsztancia, amit a levegővel azonosított, isteni értelemmel kell, hogy bírjon. Ez az értelem tereli a dolgokat a legjobb út felé. Az értelem révén oszlik szét minden, hogy mértékkel rendelkezzen (például tél, nyár, szél stb.).

Kozmogónia és kozmológia

Diogenész kozmogóniája részint Anaxagorasz kozmogóniáján (az örvényt indító értelmes szubsztancia gondolatát veszi át tőle), részint a milétoszi tanításon alapul (középütt összeálló sűrűből alakul a Föld).

Pszeudo-Plutarkhosz elmondása szerint[4] Diogenész számtalan kozmosz létezését feltételezte, amelyek állandó mozgásban vannak. A sűrűbb dolgok (az örvény) középpontjában tömörültek, létrehozván a Földet, a ritkább természetű dolgok a szélső részek fele sodródtak (felfelé), és létrehozták a Napot.

Aetiosz állítása szerint[5] Diogenész az égitesteket habkőhöz hasonlította, "a kozmosz légzőnyílásainak" nevezte.

Jegyzetek

  1. Alianosz a Varia historia II. 31 (DK 64 A 3) művében azt állította, hogy a Fekete-tenger parti Apollóniából származott, ő az ateisták felsorolásában említi a "phrüg Diogenészt". A bizánci Sztephanosz ellenben, "Diogenészt a természetkutatót" a krétai városhoz, a korábbi Eleuthernához kapcsolja (DK 64 A 3).
  2. Burnet: Early greek philosophy 353.
  3. Theophrasztosz: Physicorum optiones fr.2, idézi Szimplikiosz in. Aristotelis Physica commentaria p. 25,1 Diels (DK 64 A 5)
  4. Pszeudo-Plutarkhosz: Stromata 12.
  5. Aetiosz II. 13, 5–6
Sablon:Preszókratikus filozófia
  • m
  • v
  • sz
Milétoszi filozófiai iskola
Thalész •  Anaximandrosz •  Anaximenész
Püthagoreusok
Hérakleitosz-Eleai iskola
Posztparmenideánus pluralisták
Szofisták
Prótagorasz •  Prodikosz •  Gorgiasz •  Hippiasz •  Kritiasz •  Thraszümakhosz •  Antiphón •  Anonymus Iamblichi •  pszeudo-Arisztotelész •  Apollóniai Diogenész
Sablon:Filozófia
  • m
  • v
  • sz
Általános
Filozófiaportál · kategória lista ·
a filozófia története: ókori filozófia (hellenisztikus, sztoikus)  · középkori filozófia (skolasztikus)  · újkori filozófia · kortárs filozófia
Régiónként,
kultúránként
Listák
Ágak
Filozófiák
nevelésfilozófia · földrajzfilozófia · történelemfilozófia · filozófiai antropológia · irodalomfilozófia · matematikafilozófia · elmefilozófia · metafilozófia · fizikafilozófia · pszichológiafilozófia · technológiafilozófia · a háború filozófiája
Iskolák
Filozófia az interneten: az ELTE filozófia szakos hallgatóinak oldala · Filozófia.lap.hu · Gondolkodom.hu · a Stanfordi Egyetem enciklopédiája
Nemzetközi katalógusok
  • ókor Ókorportál
  • filozófia Filozófiaportál